Holokauszt-felmérés a Szent László
Gimnáziumban
„Ugyanúgy szólj az emberekhez,
mint magadhoz,
ne törődj a
benyomással, amit keltesz,
mert
különben kizárod őket világodból;
elszigeteltségedben
pedig az élet értelme eltűnik a szemed elől,
és
elveszíted vele együtt a reményt is,
hogy a
teremtés jobbá tehető.”
(Szilárd Leó önmaga számára fogalmazott „tízparancsolata”; 3.
parancsolat. 1939)
Bibliai, apokaliptikus időkben — igaz, hogy nem a pokollá váló Európában, hanem a „biztonságos” Amerikában, már atom-ötletelései legközepén — fogalmazta meg a magyar-zsidó származású fizikus ezt a jelentős tételét. Amire felszólítja önmagát, az mindössze annyi, hogy ne rejtőzködjön, ne titkolja önmagát: hogy tárja fel a külvilág számára az énjét. Ilyesmit lehet mondani; szoktak is mondani. Jóval érdekesebb az indoklás. Azt állítja a tudós, hogy a rejtőzködéssel az ember maga is veszt: elveszíti önmagát. Mert aki kilép a kommunikációból, az kilép a közösségből (kizárja azt magából), és aki kilép a közösségből, az bizonyosan kilép önmaga világából is. Végül ugyanis nem marad ott senki. Ez teljességgel így is van. A közösség, a társadalom embereket tartalmaz, ám az egyes ember tartalma nagyrészt bizony a társadalom, a többi ember. Ha ezt elfelejtjük (terhessé válik számunkra, képtelenek vagyunk csinálni, mindegy is): véglényekké válunk, kapcsolat nélküli senkikké. Megtörtént.
Ezt a beszámolót ezért úgy próbálom megírni, hogy figyelembe veszem Szilárd Leó harmadik parancsolatát. Érdekes kísérlet lesz, főleg mivel a téma alkalmatlan, egyáltalán nem követeli meg ezt a gesztust — milyen megnyílnivalója lehetne egy tömegfelmérés ismertetőjének? Mégis megpróbálkozom a dologgal, anélkül, hogy bármilyen eredményt várnék tőle. Mert természetesen senkit sem óhajtok személyében megszólítani. Csak meg akarom nyitni ezt a témát, a személytelent valamivel személyesebbé tenni, és erre más módszert nem ismerek, mint átengedni egy személyen, aki kézreesik. És csupán én esek kézre magamnak. Lehetne jobb, de ez van. Szilárd Leó 3. parancsolata, játsszuk el.
A stratégia a következő lesz: az első néhány állítást teljesen feldolgozom. Jó unalmas, mechanikus munkának ígérkezik. Olvasni sem lesz kellemes. Aztán, amikor az olvasók ezt megszokják, és már maguktól tudják, mit kell és persze lehet látni, az értelmezésben eleresztem a kezüket, és csak érdekességeket próbálok majd hozzáfűzni. Ez lesz majd ténylegesen az a bizonyos „nyitás”.
(A felmérés története) Ezt nem fogom most újra elmondani. Részletesen elmeséltem a holokauszt-hétről, illetve a felmérésről magáról szóló korábbi, négyoldalas Raklap-prospektusban. Csak annyit ismétlek itt el, hogy a kérdőív összeállítása főképp Borbáth Gábor és Reuter Lajos érdeme, de mások is részt vettek benne. Sőt átnézte egy frissen végzett szociológus is. A feldolgozás maga pedig korszerű módszerekkel, SPSS-program felhasználásával történt.
(A kérdőívről) Húsz állítást tettünk fel; az eredeti sorrendben fogom elemezni őket, a fent említett módon. A grafikonok alatt az állítások az egyszerűség kedvéért rövidítve szerepelnek, ezért a kérdések mögött feltüntetem ezeket a rövidítéseket. Például: A világ tanult a Holokauszt szörnyűségéből (TANULT). Így fog tehát kinézni.
Az összefoglalónak három pillére lesz: az összesített grafikon (445 fő), a kilencedikes grafikon (123 fő) és a végzős grafikon (180 fő). Tehát ezt a három adatmennyiséget fogom összehasonlítani. Felmerül a kérdés: miért csak ezeket. Egyszerű. Ha minden évfolyamot számításba vennénk, még két további évfolyamot kellene beléptetni, és az nagyon hosszadalmassá tenné az értékelést, miközben — ellenőriztem — nem sokat tenne hozzá a dologhoz. 95 tizedikes válaszolt, viszont csak 47 tizenegyedikes (nem jutottunk el többhöz); főleg ez az utóbbi rendkívül kevés.
Tehát: egy minden évfolyamot figyelembe vevő értelmezés aránytalanabb adathalmazra támaszkodna, miközben nem lenne informatívabb. Viszont az elemzés jóval macerásabb lenne.
Ahol az szükséges, a grafikonokat szóban, röviden leírom. Az első néhány állítás kapcsán mind a hármat. (Még egyszer, ebben a ritmusban: összesített; kilencedikes; végzős.) Azonban csak az összesített grafikont közlöm az újságban; sajnos nincs hely többre. (A teljes grafikonsorokat szívesen megmutatom bárkinek, aki igényli.)
(Előzetesen) 1. Érdekes lenne a húsz kérdés pontadatait egyetlen óriásgrafikonban egyesíteni, és megnézni, milyen görbe jönne ki. Valószínűleg jobban közelítene a tipikus Gauss-görbéhez, mint most bármelyik. (A Gauss-görbe a minden itteni grafikonon is megtalálható harangalakzat; átlagos statisztikai eloszlások arra szoktak hasonlítani.) Egyébként látszik is a válaszokon egy középre-pontozási tendencia, de a grafikonok sokfélesége ezt elfedi. De azért érezhető. Főleg a szélső értékektől való visszatorpanás jellemző. — Persze ez a grafikon nem mondana sokat, tartalmilag meg éppen semmit, de ezt az egy dolgot, a középrehúzást, ezt megmutatná.
2. Nagyon fontos a szórás fogalmának értelmezése. Ez az adat a grafikonokon szerepel, a következő rövidítéssel: Std.Dev= — és itt egy 1 körüli érték szerepel, annál sokkal kisebb sohasem; és max. 1,5. Ez egy nem túl bonyolult képlet alapján, automatikusan áll elő, az SPSS kiszámolja: azt jelöli, hogy az átlagértékhez képest (esetünkben ennek szükségszerűen 1 és 5 közé kell esnie, hiszen ezek a szélső pontértékek) mennyire nagy eltérések fordulnak elő. Ha pl. mindenki 3-ast adna egy kérdésre, akkor nem lenne eltérő adat, és a szórás ezért 0 lenne; ilyesmi talán még a világtörténetben sem fordult elő, de elvileg lehetséges. Ha az átlag ugyancsak 3, de ez úgy áll elő, hogy minden értékből ugyanannyi darab van (ez is lehetséges, sőt, ehhez kicsit hasonló grafikont találtok is), akkor a szórás a lehető legnagyobb; ez a képlettel 1,5 körülinek jön ki. (Az, hogy az adatok szórnak vagy sem, eleve látszik egy grafikonon, de ránézésre nagyokat lehet azért tévedni; jobb a Std.Dev-re futó pillantást vetni. Vessetek.)
3 Az átlagértéket nem hiszem, hogy hosszan kell magyarázni. Úgy áll elő, mint minden átlag: össze kell adni a jegyeket, és elosztani az adatok számával. A 3,5 körüli átlag az átlagos; attól radikálisan eltérő eredmény esetén el lehet gondolkodni az okokon. (Pl. a mi felmérésünknél előfordul 1,7-es átlag, ugyanakkor 4,2 is. Egyik sem mindennapos. Miért húznak ennyire szélre? Mi történt?)
4. Fontos tisztázni, mit látunk majd az elemzés végén. Egyet leszögezhetünk: nem fejlődéstörténetet. Nem lehet azt mondani: egy elsős így látja a dolgot, na de majd amikor végzős lesz, így fogja látni.Csak ennyit látunk: 2009 telén, a Szent László Gimnáziumban, az épp ide járó diákok nagyjából ezt vállalták be az egyes kérdésekről. Közülük a 15 évesek így, a 18-19 évesek meg amúgy vélekedtek. Slussz. Fejlődésről, illetve, pontosabban, változásról akkor tudnánk beszélni, ha mondjuk 4 évenként megismételnénk ezt a vizsgálatot, nagyjából hasonló darabszámú emberrel, teljesen ugyanezekkel a kérdésekkel. (Követő vizsgálat.) És akkor még mindig nem lehetnénk biztosak abban, tényleg változást mérünk-e, vagy akkor is csak eseti eltéréseket regisztrálunk. (Ennek számos oka van.)
Most akkor elkezdem.
A grafikonok leírása
(Összesített grafikon) Az összesítésben kb. 20-an mondták, hogy tanult. Hogy 5. Többen, hogy elég sokat tanult, 4; több, mint 100-an. Ez az összes véleményformáló több, mint ¼-e. A többség 3-at ad. Tanult is meg nem is tanult; átlagban 2,9. Középre húzás. Szélső értékek szinte nincsenek. Érdekes.
A szórás ennek megfelelően gyenge. (1,00 — ehhez hasonló grafikonoknál nagyjából ennyi lesz máskor is.)
(Kilencedikes grafikon) A kilencedikesek grafikonja hasonló, csak kicsit magasabb náluk a 4. Átlaguk 3,0; bizakodóbbak kicsit.
(Végzős grafikon) A végzősöknél alacsony az 5 is (ez általános), de a 4 is. A 3 és a 2 szinte egyenlőek. Összességében 2,7. Ez eléggé alacsony. Az 1 megint csak alacsony, ez nem is érthető egy ennyire lefelé húzó grafikonnál. Vajon „szégyellik” az 1-et? Vagy ezt azért már túlzásnak tartják?
(Értelmezés) Mi ez? — Lehet realizmus. Lehet cinizmus. Lehet bizonytalanság, lehet rémület. Az biztos, hogy érzékelik, hogy biztonság, az nagyon nincs. De nem fejezik ki látványos pontokban.
(Problémák) Az egy nagy kérdés, hogy amikor ezt a kérdőívet elkezdték kitölteni a diákok, mennyire gondoltak valóban a holokausztra, és mennyire gondoltak ténylegesen a zsidóság sorsára. Elképzelhető, hogy inkább csak ilyesmikre gondoltak, hogy háború, vérontás, táborokba zárás. Általában is nagy kérdés, hogy mit gondoltak a kitöltők a holokauszt szó olvastán. (Tudnák-e definiálni.) Mindenesetre: az ember hárít. Ha lehet, nem tudatosít mindent teljesen. Ez persze önkéntelen. — Szerintem a hárítás miatt nem 2,5 ez. Mert az lenne reálisabb. De persze nem tudhatom. Nem érezték még a kérdőív kitöltésekor? Mindez spekuláció.
(Észrevételek) 1. Középre húzásról. Baj van, de még megvagyunk — ez a grafikon tartalma szerintem. „Aránylag nagyszerűen vagyunk.” — Meg kell vizsgálni, mely kérdésekre jön szélre húzó (szélső értéket felvállaló) válasz és miért. (Meg is néztem, le is írom a kellő helyeken. Nem sok ilyen van egyébként, és mind „veszélytelen” kérdés — olyan, ahol nincs mit hárítani. Ahol nem szégyen és nem kínos szélső értéket sem bevállalni: NEMFORD, NEMJELL, OTTHONIS, TÖBBTUD, TETTEK)
2. Úgy tanult, hogy nem tanult; Luthernek van erről egy látványos mondata. „A világ olyan, mint a részeg paraszt: ha az egyik oldalon nyeregbe segítik, a másikon megint leesik.”
2. Nincs elég ismeretem ebben a témában, hogy másokkal vitázzak (NINCS)
A grafikonok leírása
(Összesített grafikon) Ez a grafikon is behúzódik középre. Talán inkább az ismerethiányt vállalják fel, mint a bátorsághiányt, abból nem lehet baj.
(Kilencedikes grafikon) Feltűnő, hogy a kilencedikeseknél relative felugrik az 5-ös érték, kicsit ugrálós lesz a görbe. Szabálytalan. Ezért magasabb is náluk az átlag, 3,2; egészében oda húznak, hogy tudatlanok.
(Végzős grafikon) Kicsit elrajzolt Gauss-görbe, balra meredekebb, jobbra lankásabb. Teljesen átlagos lenne, pofás, de hát nem az. Nagyon zűrös, ugyanis:
(Problémák) Ebben a megfogalmazásban összetett állítás van, ami ritkán szerencsés: 1: nem szoktam vitatkozni, 2. nem tudok eleget a dologról. A kettő között ok-okozati összefüggést sugall a szöveg, de azért itt meg kell akadni. Vajon mindenki ugyanúgy pontozott? Kizártnak tartom. Összemosódik az, aki akkor sem vitatkozna, ha végtelenül sokat tudna, meg az, aki azért nem vitatkozik, mert tényleg tudatlannak érzi magát, meg az, aki pusztán kihátrál ebből a kérdésből. Mert menekülési útvonalnak is elsőrangú. (Anélkül mondhatom el, hogy én bizony nem nagyon vitázom ebben a kérdésben, hogy ezért gyávának kellene tekintenem magam. Vagy hogy mások annak tekinthetnének.)
(Észrevételek) 1. Megnéztem, van-e még olyan kérdés, amely ilyen könnyű lelécelést kínál. Azt is, kihasználják-e. (Van ilyen, megítélésem szerint ilyen a HIANY, a SEMMIT, az OTTHONROL, a többi nem annyira. Bár vitatható még egyik-másik. De nézzük csak ezeket. HIANY: nem használják ki; SEMMIT; itt sem; OTTHONROL; itt sem. Tehát ezt nem lehet tendenciának tekinteni. De attól persze ezt a konkrét kérdést még használhatták menekülési útvonalnak.)
(Problémák) 2,7 - 2,9. Alacsony. Inkább nem szállnak vitábaa. Persze itt az van, hogy ezt könnyű bevallani: az előző kérdés nyomvonalán már megvan a felmentés. E kérdés kapcsán eleve adódott ez a lehetőség: és közvetlenül egymás után van ez a két kérdés. Ezt rossz sorrendben tettük fel, el kellett volna távolítani őket egymástól. (Van még ilyen rész, ahol szintén elszúrtuk a sorrendet: OTTHONIS és OTTHONROL, ez is bénázás volt tőlünk. A kérdéseink tűrhetők, de a sorrend nem mindig értelmes.)
De a dolog bonyolultabb. Nem úgy alacsony az átlag, hogy eleve alacsony. A legfeltűnőbb itt az, hogy az 5 értéknél mekkora zuhanás van. Mindegyik grafikonon. 4-ig épp hogy szépen emelkedik, ez látszik az összesítetten, nagyon erősen a kicsiknél (2,7), és valamennyire a végzősöknél is. Az 5 lezuhan, ettől megy mindenhol 3 alá. Fura. Talán az van, hogy próbálnak nagyfiúskodni, de azért még elég önbizalomhiányosak.
Szóval nagy kérdés, hogy korrelációban (valamiféle viszonyban) vannak-e az előző kérdéssel. Nem mernek vitázni? Vagy nem akarnak? Vagy úgy érzik, elvárás van a kérdésben, de ők még bizonytalanok a saját véleményükben? Nagyon könnyen meglehet.
(Észrevételek) Nem vállalják fel az 5-öt, ez is olyan, mint korábban: nem vállalják fel, hogy kategorikusan ismerethiányosak, pedig az egész inkább (nagyon) arrafelé hajlik, hajlana. 3-4 nagyon magas, összesen viszont csak 3,2. Mindegyik grafikonon erőteljes zuhanás 5-nél.
Szókratész náluk nem nyerne. Ő azt tanította, hogy az ember kizárólag azért csinál rosszat, mert nem ismeri a jót; el kell tehát neki magyarázni, mi a helyes. Ezt etikai racionalizmusnak nevezzük, és ma már egyértelmű, hogy szociológiailag bődületes baromság.
De legyünk szerények: csak szociológiai-történelmi értelemben. Mert azt valóban könnyű átlátni, hogy Szókratész óta 2400 év telt el, és azóta folyamatosan okítva vagyunk, papok, katonák, polgárok, sőt pedagógusok, és a hatásfok, magyarán a színvonalunk egyre rosszabb: baj van hát az elmélettel. Hát persze. De filozófiailag azért tovább lehet kérdezni: vajon mi az igazságtartalma annak a sok mindennek, amit mi folyamatosan, elég nagy szájjal nyomatunk? Biztos, hogy az igazságot mondani lehet, nem pedig cselekedni? Nem lehetséges, hogy amit cselekszünk, az a legtöbb esetben igaztalan? Bizonyos gondolkodók, például Hamvas Béla, de mások is, azt gondolják erről, hogy Európában nem-realizált gondolatokkal tele van a padlás; de azok nem is jelentenek semmit. Gondolatnak, felismerésnek egyedül az számít szerintük, amikor a személyiség magára vesz egy törekvést; és nem előírja másoknak, hanem megpróbálja ő maga megvalósítani. Ha ebből bármi is összejön, az illető elkezd hitelessé válni, és körülötte elkezd igazság történni. — Én nem tudom, így van-e, de nemigen lehet másképp, mert egyfelől láttam már hiteles embert, és az valahogy így működik; másfelől, mert minden más viselkedés, a rengeteg értelmes disznóságunk tényleg csak az abszurditást növeli.
5. Az iskola sokat tehet a társadalmi szolidaritás kialakításáért
(ISKOLA)
A grafikonok leírása
(Összesített grafikon) Az iskolai átlag 3,6 — ez a legmagasabbak közé tartozik. (Csak két kérdés van, amelynél az elért érték ennél nagyobb: igaz, azok nagyon speciális kérdések, és 4,0 felettiek.) Itt csaknem 170 fő adott 4 értéket. Addig a grafikon lépcsőzetesen, fokozatosan emelkedik. A maximális értéknél itt is zuhanás látható.
(Kilencedikes grafikon) 3,7-es összérték. 1, illetve 2 alig fordul elő, ennél a bizalom jóval erősebb. Hirtelen ugrik fel a 3, méghozzá a válaszolók egyharmadánál. És még ennél is valamivel magasabb a 4. Majd jelentős csökkenés (de nem zuhanás) 5-nél.
(Végzős grafikon) Ez a grafikon nagyon hasonlít az összgrafikonra. A 4 érték arányaiban még magasabb.
(Értelmezés) Ez a grafikon könnyen értelmezhető. A válaszolók elég magas értéket adnak az állításra: az iskola sokat tehet a társadalmi szolidaritásért. Sokat, de nem mindent. A grafikonok alakja pontosan alátámasztja a mondat tartalmát.
(Problémák, észrevételek) Ez egy (nevezzük így) bőrön-érzékelős kérdés. Azt értem ezen, hogy aki válaszol, maga is egy iskolában tartózkodik éppen, amely körülveszi a nap 5-10 órájában. Nem elvont kérdés tehát, hanem szinte érzéki. A kérdésben mintha maga a László szólítaná meg a kérdezetteket… És hát a László nem embertelen hely. Olyan hely, ahol a gyerekek többsége (minden adat ezt mutatja) még ma is szeret ott lenni. (Egy osztályban ezt praktikusan is megfogalmazták: ez jó hely, innen nem lenne jó kibukni, innen csak lefelé vezet út… És ez a László, ezzel a jóhelységével, mindössze (most úgy mondom, hogy mindössze!) 3,6-es eredményt inspirált. Jó, azért elvi kérdés is. Már előtte is éltek…
6. Még egyszer nem fordulhat elő, ami akkor történt (NEMFORD)
Nagyon problémás állítás! Ködös! Főleg a vége. Mi az az akkor? Mi az, hogy nem fordulhat elő? Ez utóbbinak eleve három jelentése is van, és mindenki úgy válaszolt, nyilván, ahogy ránézésre értette. Merthogy, a jelentések: 1. Lehetetlen (objektíve) hogy még egyszer megtörténjen; 2. Nem engedhetjük, hogy megtörténjen; 3. Elviselhetetlen lenne, ha megtörténne.
Mindezek figyelembevételével mit lehet mondani erről a döbbenet-ábráról? Szinte egy tömbben áll az összes szavazat, és az 5 még pluszban, és rettenetesen, irracionális mértékben megugrik. Ennél csak a végzősök ábrája különösebb: szintén minden oszlop magas, de a 2 és az 5 egyformán, kiemelkedően az. Nem tudom értelmezni, szerintem értelmezhetetlen. Azt hiszem, a kérdés pontatlanságával magyarázható mindössze. Értelmetlen kérdésre értelmetlen válasz…
Az, hogy „nem fordulhat elő”, mint érzés, mint a túlélők alapérzése, nagyon szépen ott van Spiró György Utópia című novellájában. Olvassátok el, ebben a lapban megtaláljátok…
7. Megpróbáltam volna a szomszédomat megmenteni (SZOMSZ)
Elég gyenge állítás ez meg, gumiból van, talán rágógumiból; jól el lehet vele lenni. Múlt idő, feltételes mód, már a megfogalmazással kilúgozva belőle szinte minden, ami bőrön-érzékelőssé tehetné. Bár lehetséges, hogy egy kamasznak még be tud ugrani a konkrét szomszédja, már ha ismeri egyáltalán. És akkor, ha kedveli: persze, hogy magasabb pontot ad a keze, mint ha ellenkezőleg. Automatikusan. Talán még egy felnőtt is így lenne ezzel.
Ezért hát nem szabad nagyon komolyan venni a válaszokat. Csócsálós állítás. Inkább az lenne jó, ha elgondolkoznának rajta, és rájönnének, hogy nem is olyan egyszerű a válasz; problémák, belső dolgok és szégyenek tömegét veti fel. Eszembe jut nekem is két történet, nem sajátok, dehogyis, mindkettőt Popper Péternél olvastam: az egyik a kétméteres papról, akit felpofoz valami barom, és ő odatartja a másik arcát is, mert a Bibliában is az áll. De amikor oda is kap egyet, dühbe jön és elpáholja az illetőt. Mert „eddig volt a Biblia, és most jött Szentember Szilárd”!
Mert ennyire nem lehet tudni. Ez van a másik sztoriban. Hogy amikor Popper megkérdezte egy pap barátját, mit tenne nehéz helyzetben (mondjuk, amikor szomszédot kell menteni), becsületesen azt válaszolta: „Azt tudom, mit kellene tennem, de hogy mit tennék…”
És az ilyen történetek az embert, gondolom, kicsit elcsendesítik, és az már valami.
Azért a grafikont, a 3,6-es átlagával érdemes szemrevételezni. (A kicsik picit nagyobb pontot adnak, a végzősök meg valamivel óvatosabbak. Ez korrekt.)
8. Az átlagember ilyenkor nem tehet semmit (SEMMIT)
Súlyosan önfelmentő állítás, és a válaszolók szerencsére nem használják ki, mivel az összérték nem magas: 2,8-3,0. Pedig talán zavaró lehet a szövegben szereplő „átlagember” kifejezés: a kamasz még irtózik attól, hogy őt leátlagosozzák. Ezért úgy vélem, lehettek páran, akik azzal az indulattal mentek az állítás ellen: hát lehet, hogy az átlagember nem tehet, de én igen, és azzal, hogy ellene szavazok, máris nem leszek átlagos. (Kis lelki önjátszmák; fontosak azok!)
Persze tényleg gyakori, hogy felmentjük magunkat ilyen alapon. Mi felnőttek már megtehetjük. Kicsik vagyunk, icipicik, beszélni se tudunk. A Jóslat című Cseh-Bereményi-műsorban szorult helyzetben ezt mondja Désiré: „Én nem tudom, én nem tudom, én egy tömeg, tömeg, tömegember, én, én ezt abba akarom hagyni, én el akarok iszkolni, én nem tudom. Én olyan kicsike, mint saját magam körömfeketéje.” Hát igen. Nagy jellemszabász a rémület. Viszont Désiré őszinte legalább.
Ezt éppen válságban kérdeztük. És azóta is abban vagyunk, egyre mélyülőben. A teszt kitöltése óta ebből, és a hatásaiból is többet láthatnak már; érdekes lenne megtudni, most hogy alakulna a pontszám. Valamivel nyilván nagyobb lenne. (Kiélesedtek ezek a kérdések azóta, válság, politikai zűrzavar, erőszakos események: talán már nem is abban a világban élünk, amiben akkor, a kérdőívek kitöltésekor.)
Kicsit olyan ez, mint a Kabaré című filmben, ami épp erről szól. Abban végig ott surrannak az éjben a barnainges-horogkeresztesek, aztán már nem is annyira surrannak, de lélekben még elhessenthetők, az arisztokrata mellékszereplő is lekezelően nyilatkozik róluk: á, csak hagyjuk, hogy elintézzék a kommunistákat, aztán majd pár pofonnal jól elzavarjuk őket a sufniba (ez valahonnan akár ismerős is lehetne); szóval aztán kirándulnak, és beülnek sörözni egy kerthelyiségbe, ahol egyszer csak feláll egy széparcú kamasz, és elkezd énekelni valami hihetetlen gyönyörűséget, ami, ez szép lassan adagolódik, az ébredésről szól, csak persze nem a természetéről meg az öntudatra ébredésről, szóval nem József Attila Eszméletét dalolja el, hanem az eszme, a nácizmus hajnalát, zeng a szép német Morgenrote. És pár perc, és mindenki vele énekel. És aztán jönnek kifelé a hőseink, kicsit sápadtak, és az angol kívülálló fiú (nem is gúnyolódva) megkérdezi: na, még mindig úgy gondolod, hogy majd elzavarjátok őket? — És nem nagyon van válasz. És a film végén már a barnainges-karszalagos fazonok is ott ülnek a kabaréban; az aztán már persze válasz.
— A grafikon mutatja, hogy némi összefüggést észleltek már akkor is a válaszadók. De még a végzősök sem óriási mértékben. (Illetve, az a jelenség fordul elő itt is, mint legtöbbször: kúszik szépen felfelé, egyenletesen a görbe, és a szélső értéknél lezuhan. Ha egyetlen ember produkálná ezt az emelkedést-visszaesést, azt mondhatnánk: na, itt ijedt meg, itt torpant vissza, innen nem vállalja. — De sok ember halmaza persze személytelen. Lehet egy tömeg-felmérésben elgyávuláspontot találni? És nem lehetetlen, hogy lehet. — Megijedni, fellelkesedni is tud a tömeg. Igaz, akkor együtt vannak.)
10. Ma nem jellemzőek a
szélsőséges nézetek (NEMJELL)
A válaszolók jóval több, mint a fele szerint nagyon is jellemzők ma a szélsőséges nézetek. Ez az első olyan grafikon, amelyben egyértelműen az egyik szélső érték a legnagyobb, annyira, hogy eleddig messze itt a legkisebb a szórás, az átlag pedig az egész felmérésben a legalacsonyabb.
Az ábra alakja mindegyik évfolyamon hasonló: orgonasípszerű. Ezen túlmenően is figyelemreméltó a végzősök grafikonja: ott egyetlen 5-ös érték sem fordul elő! (Ennyire lehetetlennek látják az állítást!) És még egy érdekesség: ez az egyetlen kérdés, amire minden végzős válaszolt. 180 „szavazat” van, és abból 120 veszi fel az 1-es értéket. Ezek apró, de árulkodó jelek. Mutatják, hogy ezen mennyire nem kell már gondolkodni sem: hogy itt már téveszteni sem lehet. Egy barátom jóval tovább ment, amikor erről a grafikonról beszéltünk. Azt mondta: igen, a fiatalok agyában már össze vannak huzalozva az erőszak-csomópontok. Lehet, hogy még elutasítják őket, de kérdés, hogy meddig. Mert csak az tud átértékelődni, ami már ott van az agyban, ami bevésődött: és akkor könnyen át is tud. Ez valóban igaz.
Szóval jó lenne tudni, mit tekintenek a válaszolók szélsőséges nézetnek? És azt is, hogy a valóságban mennyire utasítják el ezeket. Mert a kérdés megválaszolása még csak elutasítást sem igényelt. Elég tudni, hogy miket „illik” szélsőségesnek nevezni. És miért ne tudnák?
Vagyis nagyon kevéssé informatív diagram. Meglepő lenne, ha nagyon másképp nézne ki. Na, az viszont informatív lenne. Így viszont inkább nyugtalanító, hogy a teljes bizonytalanság van mögötte. Hogy mennyire nem szólal meg ez a diagram.
11. Ismerőseim között nincsenek szélsőséges nézeteket képviselők
(ISMNINCS)
Ez az állítás némileg az előző folytatása; talán itt is szerencsésebb lett volna más sorrendet csinálni. Nagyon érdekes a diagram alakja. Mert ugyan másféle tömöttséggel, de az előzőt másolja. (Ennyiben is látszik a kapcsolat.) És hát érdekes: erre az állításra a papírforma szerint nem is nagyon lehetett volna köztes értékeket adni. (Vagy vannak ilyen ismerőseim, vagy nincsenek, gondolná az ember, tertium non datur.) A válaszolóknak viszont van valamiképpen tertium daturjuk, vagyis harmadik lehetőségük. Sőt: egész skálájuk van.
Vagyis, csak hogy mondjak egy látszólag vicceset: rendben, aki 5-öst karikázott, annak nincs ilyen ismerőse. Az körülbelül 70 ember. Akkor viszont a többségnek valamennyire mégiscsak van. (Csaknem négyszáznak.)
És hát ez mégiscsak szintén bőrön-érzékelős kérdés. És ez lehet a skála magyarázata. Hogy van, persze hogy van, de nem annyira van; vagy: van, de olyan ciki… Ki tudja. Kinél hogy. Nekem is volt ilyen rokonszerűségem, és nagyon nehéz volt kezelni a találkozásokat. Jobb volt nem gondolni rá. Csak hát: felsejlik. És akkor az ember hármast karikáz.
12. Nem szívesen vitatkozom ilyen kérdésekről (NEMVITA)
Magától adódik az állítás összehasonlíthatósága a 3. kérdéssel. (A 2-vel is, de az kevésbé érdekes.) A most elemzett állítás ugyanis csaknem ellentettje a 3.-nak. Tehát várhatóan le fogja azt tükrözni. (Épp ezért alkalmazható kontrollkérdésnek. Részben annak is született.)
Nos, nézzük. 3,2-es átlag és jelentékeny szórás. A másik 2,9. A szórás hasonló. A felezőátlaghoz, a 3,0-hoz tehát az ellenkező oldalról szinte egyformán vannak közel. Tükrözik egymást. Úgy tűnik tehát, kérdéssorunk, legalábbis ezen a területen, megbízható: valóban mér valamit.
Pedig még némi különbség is van a két állítás között. Egész pontosan: két mozzanatnyi. A 3. állításban szerepel két elem, ami itt nem: 1. hogy társaságban nem vitatkozom; 2. hogy szélsőséges állítással nem vitatkozom. Mindkettő ijesztő eshetőség. Ennél a kérdésnél ezek a riasztó elemek nem merülnek fel; szép nyugis állítás, közepesen felvállalható. Valamivel erősebb egyetértés sem lenne ezért érthetetlen.
Egy dolgot azért hozzátennék. Egy remek pszichológus ismerősöm jó régen azt mondta nekem, hogy a kamaszkor az az időszak, amikor nagyon sokat kell problémázni: cikis, morális kérdésekről beszélgetni. Sőt vitatkozni, veszekedni. Örökharagokig jutni. Az a jó kamaszkor, amelyben mindez jelen van. Mélyen egyetértettem: a problémátlan gyerek később lesz zűrzavaros. Mert az ember karaktere, erkölcsisége fiatalon, és ilyen helyzetekben tud csak kiformálódni. Kipróbálni is csak ezekben bírja magát a fiatal. Ha mindezek elmaradnak, kialakulatlan, tapasztalatok és önismeret nélküli ember fog beledermedni az öntőformába… Mert valamilyenné mindenképpen szilárdul az ember, és a puszta sablonból már nehezebb kimozdulni. Ez a barátom tehát azt tanácsolná minden kamasznak: próbálkozzon, küzdjön, menjen bele helyzetekbe, koppanjon, haljon bele sokszor, csinálja, még ha félelmetes is. Mert csak így érdemes. Csak ez az élő.
13. Otthon is szoktunk erről a témáról beszélgetni (OTTHONIS)
Az állításnak nagyon ellene megy a grafikon. Mint látható, lépcsőzetesen ereszkedik. Mindössze 10% értékeli úgy, hogy náluk ez kifejezetten szokás. A kilencedikeseknél ugyanígy van. Egyedül a végzősöknél fordul elő, hogy az 1. oszlop kicsit alacsonyabb, mint a 2. Vagyis ők otthon nem „KATEGORIKUSAN nem” beszélnek ilyen kérdésekről, de azért ők is „eléggé nem”.
A grafikonok tanúsága szerint tehát nagyon-nagyon nem jellemző, hogy a családokban ilyen kérdésekről szó esne. 2,4-es átlag: ez azért nem piskóta. De mielőtt zsigerből elítélnénk, és vérpedagógiailag felszólítanánk a családokat, hogy ezt a nem-beszélgetést azonnal hagyják abba, vizsgáljuk meg először, mit gondolhatunk egyáltalán értelmesen a grafikonok jelentéséről. Nos, valljuk be, hogy nem túl sokat. Nem célszerű beleélni magunkat a keserűségbe. A kérdés ugyanis a KÉTOLDALÚ (mondjuk úgy: a megvalósult) kommunikációra vonatkozik. (Nincs a mondatban semmi megszorítás!) A pontértékek pedig arról állítják, hogy bizony nem jellemző. Nem szoktunk beszélgetni ilyesmiről (de milyesmiről is?); nos, ez pontosan három esetben valósul meg. 1.: akkor se szoktunk, ha én nem akarok, a szülők meg esetleg nagyon is; az papolás, igehirdetés, nem beszélgetés. 2.: akkor sincs kommunikáció, ha én ugyan óhajtanám, de a szülők ezt elhárítják. Végül 3.: akkor se, ha az igény sem merül fel senkiben. Mivel mindezeket a körülményeket az alapállítás, túlontúl általános volta miatt, összemossa, semmi alapunk nincs bármelyik szereplőt általánosságban hibáztatni. (Észlelni, hogy itt probléma van, azt persze kell, nagyon is. És jó diákként mi tanárok is elgondolkodhatunk azon, mi is itt a helyzet pontosan és mi mit szorgalmazhatunk. De ahhoz először tisztán kellene látni.)
Alapbeismerés: keveset tudunk a családokról. Amúgy nincs is jogunk sokkal többet tudni: nincs jogunk kémkedni, nincs jogunk gyanúsítgatni. Nincs például családlátogatás. Beszélgethetünk persze diákkal, szülővel, kezelhetünk helyzeteket, az kötelességünk is; de még az se biztos, hogy kellő empátiával, ön-, és ember- és társadalomismerettel rendelkezik mindehhez a jelenlegi pedagógustársadalom. Ezért nem tűnik bölcs dolognak kategorikusan szorgalmazni bármit is. Ösztönözzük, hogy a családokban feltétlenül történjenek ilyen beszélgetések? Vannak olyan családok, azt tudjuk, hogy vannak (és félő, hogy nem is kevés az ilyen család), ahol sokkal jobb lenne, ha a gyerek mentesülni tudna bizonyos szülői hatásoktól. De ilyenkor se tudunk sokat tenni.
Szóval ez egy nagyon fontos pont — és nagyon keveset tudtunk meg róla. Azért nagy baj ez a tudatlanságunk, mert abban a mértékben, amelyben az emberek körül felszámolódnak a megtartó közösségek (ez épp elég riasztó mértékben meg is történt már), és amilyen mértékben önmagukba, a legszűkebb köreikbe szorulnak vissza a sokféle külső kényszer, kiszolgáltatottság következtében az emberek: úgy egyre meghatározóbb lesz számukra, hogy a legszűkebb világukban, a családban hogyan szorítják, nyomják, fogják össze önmagukat, mint hasított fák, mint egymástól determináltak. És hogy ott mi történik, arról fogalmunk sincs.
Bőrön-érzékelős kérdés. És rengeteg probléma van vele. Megint csak jobb lett volna talán, ha ez az állítás ez előzőtől távolabb helyezkedik el. Túl nagy ugyanis az interferencia.
Az előző kérdés is az otthonra vonatkozott: a konkrét otthonra, a sajátra. Ez az állítás az otthonra mint szocializációs helyre vonatkozik, mint a legtöbb ember felnövési helyére, elsődleges életterére. Ez a két vetület ebben a korban még nehezen elválasztható, interferál.
Lehet ezért ezt az állítást úgy is olvasni, hogy otthonról mindenki kizárólag a kirekesztést hozza; mondhatjuk, hogy ez hülyeség, de attól még olvasható így. (Látunk szövegértési feladatsorokat. Nagyobb baklövéseket is.) Vagyis elképzelhető, hogy van, aki így értelmezi. Hát persze, hogy akkor tiltakozik!
Az biztos, hogy ellenszavazás van: 2,8-es összátlag, és nem is olyan nagy szórás. Nem azt jelenti ez tudattalanul, az előbbiek fényében, hogy mi otthon nem vagyunk kirekesztők? De bizony részben azt is jelentheti.
Itt jegyzem meg, hogy a kirekesztés és a társadalmi szolidaritás fogalmait a felmérésünk (önkéntelenül vagy tudatosan) egymás ellenpontjaként használja. És ez nem biztos, hogy helyes, és talán nem is pontos. Mindenesetre: nem ugyanazok a dimenziók. A diákok talán még nem tudatosítják ezt a dolgot teljes mértékben, de ösztönösen azért érezhetnek valami zavart. Ha valaki elvontan gondolkodik, akkor nyilván úgy véli, hogy a legkisebb kirekesztő gesztus is az egészből rekeszt ki valakit; aki meg belülről nézi, és a közösségét veszélyeztetettnek érzi, az meg a közösség védelmében távolítana el belőle éppen másokat. Az első csoport a kirekesztést a szolidaritás felmondásának tekinti, az emberiségből való kizárásnak; a másik csoport viszont épp a saját közösség szolidaritását véli így erősíteni. Az a baj, hogy mindkét vélekedésnek van igaza, miközben mindkettő katasztrofális eredményeket idézhet elő. Nem kell egyik állásponttal sem kapásból egyetérteni; de érdemes tudatosítani, miről is beszélünk.
Sokan érzik úgy, nyilván, hogy az előző bekezdés már a romakérdésről szól valójában. Hát igen. Az elmúlt néhány évben ez vált a magyar társadalom második fő kérdésévé, törésvonalává. És talán ez az, ami igazán tragikus.
15. Nem félek, hogy a szélsőségesek ismét teret nyerhetnek (NEMTERET)
Ez egy összetett állítás: kérdés, mit lehet értékelni vele kapcsolatban. A főállítás a 2. tagmondat, azzal lehet egyetérteni, illetve nem; a főmondat viszont maga is viszonyulást tartalmaz. Nos, szélső esetben az is magas pontot adhat erre az állításra, aki kifejezetten drukkol annak, hogy a szélsőségesek nyerjenek csak minél nagyobb teret. Hiszen nem fél tőle… — Persze, más a teljes állítás sugallata, vagyis az elvárási horizont (Goffmann műszava), de akkor is. Lehetne a dolog egyértelműbb.
Össze lehet hasonlítani ezt az állítást a 10. ponttal. („Nem jellemzők a szélsőséges nézetek.”) Mindkét állításnál az 5 felé húzna az egyetértés. (Annál 1,7, kiemelkedően alacsony, szembekacagják az állítást; itt sokkal nagyobb, 2,9, épp hogy a negatív tartományban marad.) Vagyis: noha nagyon érzékelik a szélsőséges nézetek jelenlétét, annyira nem félnek attól, hogy egyszer csak majd mindent beborítanak. De vajon miért nem?
Hogy az előző észrevételemre visszatérjek: aki épp hogy teret szeretne nyerni, az persze hogy nem fél. De azért azokat még én is igencsak kisebbségnek gondolom. (Legalábbis jelen pillanatban.)
Mit kellene mondani? Hogy a diákok által érzékeltnél igenis jóval nagyobb a veszély? Április 16-én volt épp a holokauszt-emléknap, és a Holokauszt Múzeumban Sándor Iván író olvasott fel egy kissé talán sótlan, de azért eléggé fontos szöveget: megpróbálom beszorítani ebbe az újságba, olvassátok el. Ha nem kerül be ide mégsem, olvassátok el a neten, a Népszabadság április 17-i számában. Szó van ott múlteltörlésről, az utolsó holokauszttúlélők közeli eltűnéséről, sok mindenről. Létező dolgokról. Nagyobb a veszély bizony.
Vagy olvassátok el a XXI. század első és ezidáig egyedüli magyar regény-remekművét, Spiró György Fogság című regényét. „Csak 770 oldal…” A harmadik rész Alexandriában játszódik, és remekül ábrázolja, milyen észrevétlenül fejlődik ki egy pogromhangulat, hogy mennyire gyanútlanok az emberek, még az értelmesek is: és mennyire látszik utólag, hogy régóta tele volt minden jelekkel, nyomokkal, csak nem volt szemünk… Hát igen. Vajon tanult-e az emberiség az alexandriai pogromból? Költői kérdés.
16. Fontos lenne többet tudni arról, mi történt akkor (TÖBBTUD)
Kényelmes, 4,2-es átlag, 1-es, 2-es érték alig van; még 3 sem sok. 4 és 5, főleg 5. Elsöprő.
Itt persze könnyű maximálisan egyetérteni. És ezt az érzést jó is, ha itt-ott biztosítja egy kérdőív. Kezdett már kicsit nyomasztó lenni a hangulat. Szóval már hiányzott. Kis megkönnyebbülés.
Egy ilyen állítás pártállástól függetlenül támogatható. Intelligenciától, műveltségtől függyetlenül. Akár bőrszíntől függetlenül. Itt nem hülyéznek le, nem sugallják, hogy csipkedhetném már magam így vagy úgy. A legmagasabb érték adható, és még tapsikolhatunk is hozzá.
(Ezt az állítást még egy rasszista is felpontozná. Ők érezhetik csak úgy igazán, hogy ők persze tudják, de a többieknek is többet kellene tudniuk az IGAZSÁGRÓL! — És ennek a mondatnak még az alanya is általános.) Jó mondat, kulturált, aranyos.
17. Az embert tettei alapján ítélhetjük meg (TETTEK)
Ez is! Sőt még az előzőnél is jobb: mert még közhely is. Egyébként, ez nem vicc: ilyen is kell egy felmérésbe. És az előző állításnál meg kiszaladt a sok örömpont, a tollban pedig még van tinta, és ok sincs épp itt visszafogni magát az embernek. 4,2; a szórás 1 alatti; ez a kettő itt bizony örömgrafikon.
18. Túlbeszélik ezt a témát (TULBESZ)
Remélem, arról azért meggyőztem már pár olvasót, hogy ezt a témát nem lehet túlbeszélni. A diákok is úgy vélekednek, nem beszélik túl; és ez biztató. Beszéljünk csak róla sokat.
Egyébként én semmilyen ellenszert nem ismerek arra, hogy ki mit gondol bármiről: tényleg csak a kommunikációban lehet bízni. A tabusításban lehet a legkevésbé; a ciki dolgok szóbahozatalában jobban. Nemrég olvastam például újra Mikszáth Gavallérok című kisregényét, az elég tűrhető írás, Mikszáth meg nem volt éppen zsidófaló, talán túlságosan is megértő volt inkább a legkülönfélébb irányokba, és ott láttam, hogy több oldalon beszéltet egy különc dzsentri öregurat, aki a fiát újságírónak adta, mert úgy gondolja, a zsidógyerekek kezéből ki kell csavarni a tollat, mert ha benne marad, akkor vége lesz a magyarságnak. Mikszáth író volt, tehát ábrázolta ezt a nézetet is: nem valószínű, hogy különösebben egyetértett vele, de ha igen, az sem érdekes. Író volt, a világ pedig beszél dolgokról, úgy, ahogy tud: az írónak meg beszéltetnie kell a hőseit. Szóval ezt a véleményt is megírta, és tény, hogy kenyértörésre sohasem vitte a dolgot a dzsentrivel (az egyetlen hűséges olvasóközönségével!), de azért bírálta rendesen. (Ezt az olvasók csak azért nem tudják manapság, mert az országgyűlési karcolatait nem olvassák. Egyáltalán, keveset olvasnak.)
Vagy itt van az én kedvenc Popper Péterem. Aki, mivel maga is zsidó származású, nagyon kínlódik ezzel az egész antiszemitizmussal, de az eszébe sem jut, hogy mellébeszéljen és alaptalanul feldícsérjen embereket, viselkedéseket, politikákat csak azért, mert zsidók a részesei. Nem tudom, hogy lehet ezt elviselni és csinálni, de így korrekt. Zsidóság-ügyben A tigris és a majom című Popper-interjúkönyvet kötelező olvasmánynak írnám fel, kivétel nélkül mindenkinek. Utána beszélgethetünk.
19. Az ember kiszolgáltatott a történelem viharainak (KISZOLG)
Ez is közhely. Úgy látszik, a közhelyek a végére maradtak. Szépen lecsengetik a kérdőívet.
Egyébként meg nagyon lehet dícsérni a lászlósokat: mert nem értékelik túl ezeket a közhelyeket válogatás nélkül.
Vajon miért nem magasabb itt az átlag? (A megfogalmazás nyálas, de azt leszámítva, miért?) Nincs veszélyérzet?
Azt hiszik, ők majd mindent megcsinálnak, amibe az előző nemzedékek belebuktak?
Azt hiszik, ők lesznek majd a legnagyobb generáció?
(Enélkül a tudat nélkül talán belekezdeni sem bír az ember semmibe.)
Nem hiszem, hogy azért utasítják el, mert felismerik, hogy ez egy vulgármarxista tétel, az embert kizárólag a történelem termékének tekinti. Pedig ez egy erősen vulgármarxista tétel…
20. Nekem nincs felelősségem ilyen ügyekben (NINCSFEL)
Furcsa záróállítás, ez aztán nem közhely, ez a legzseniálisabb mondat a húsz közül, pláne itt a legvégén. Hogy jön ide? Nyilván a belső viszonyra kérdez rá, a holokauszt, a történelem tényeihez: a holokauszt régen volt, valami most is itt van belőle, de maga a dolog nincs: hát hogy lehetnék felelős? Ez a sablonválasz, ez TERMÉSZETES lenne, 4,5 körüli értéket sem furcsállhatnánk. És 2,8. Még a középértéket sem éri el. Miféle felelősséget vesznek ezek a diákok magukra? A toll letevésekor, elkellemesedett kérdések után, egy névtelen kérdőívben? Miféle felelősséget? Ők letették a tollat, én leveszem a kalapom.
És eszembe jut egy nagyon izgalmas táblázat. Hankiss Elemér irodalom- és rendes szociológus, tévéelnök és szellemi kalandor jópár éve, amikor még bőven voltak eredeti ötletei, előállt egy kocepcióval. A huszadik századi fogyasztói világot játékosan „proletár reneszánsznak” nevezte el, és a párhuzamokat sorban ki is mutatta az értékrendben. Tényleg csak technikai és tömegességi különbségek vannak: akkoriban kevesek luxusa volt, hogy legyen otthon saját zenekaruk és képtáruk, ma mindenki magával viheti a zenekarait egy kis készülékben, és böngészhet a képtárakban a neten; stb. Szenzációs és nagyon pofátlan szöveg. És az írás legvégén összeállít egy táblázatot, a hagyományos értékeket és a modern, a (proletár)reneszánsz értékeket állítja szembe. A régiek valláserkölcsiek voltak, a mieink meg életigenlők. „Szeresd felebarátodat! — Szeresd önmagadat! / Áldozd fel magad! — Valósítsd meg magad! / Korlátozd vágyaidat! — Éld ki szabadon vágyaidat! / Élj takarékosan! — Fogyassz! / Gondolj a halálra, az örökkévalóságra! — Az élettel törődj! Csak egyszer élünk!” És így tovább, csaknem 20 hajszálpontos ellentétpár. És a slusszpoén:
„Bűnös vagy! — Ártatlan vagy!”
Nos, ez a kérdőív a „ártatlan vagy!” egérútját kínálta fel. És a Szent László Gimnázium diákjai nem éltek ezzel az egérúttal.
Oravecz Barna